Bloodhound ( Anglia ) légvédelmi rakétabázis

A Bloodhound légvédelmi rakétabázisok felépítése, működési elve és a kitelepített katonai erő egy rendkívül szigorúan szervezett, moduláris rendszert alkotott. A hidegháború alatt ezek a bázisok a legfontosabb brit nukleáris csapásmérő (V-bomber) repülőtereket és a keleti partvidéket védték.

Készítette : Borsi Miklós
https://borsifeleelmelkedes.blogspot.com/2026/06/bloodhound-anglia-legvedelmi-raketabazis.html

Az alábbiakban bemutatom egy tipikus Bloodhound bázis megnevezéseit, infrastrukturális jellemzőit, valamint a harcrendet (erők és eszközök).

1. A bázisok megnevezése és típusai

A brit terminológiában ezeket a bázisokat SAGW Station-nek (Surface-to-Air Guided Weapons Station – Felszín-Levegő Irányított Fegyverállomás) nevezték.

A Bloodhound rendszer alapvetően kétféle bázistípusban működött:

Statikus bázisok (Mk I éra, pl. RAF North Coates): Hatalmas, fix betonozott infrastruktúrával, mélyen kiépített parancsnoki bunkerekkel.
Mobil/Szállítható bázisok (Mk II éra, pl. RAF Bawdsey): A Bloodhound Mk II-t már úgy tervezték, hogy a kilövőállások, radarok és parancsnoki kabinok viszonylag gyorsan áttelepíthetők legyenek, csökkentve a fix betonépítmények iránti igényt.

2. A bázis jellemzői és felépítése

A bázisok területileg három élesen elkülönülő zónára (szektorra) tágultak, biztosítva, hogy egy esetleges támadás ne bénítsa meg a teljes komplexumot:

Taktikai Vezetési Központ (Tactical Control Centre - TCC):
Ez volt a bázis „agya”, amely gyakran egy földalatti, megerősített atombunkerben (például a Bawdsey-ben található R3 típusú ROTOR bunkerben) kapott helyet. Itt fogadták a NATO (NADGE) és a brit korai előrejelző radarok adatait, és innen osztották ki a célpontokat a rakétaszázadoknak.
Rakéta-előkészítő és Technikai Zóna (Missile Assembly & Armament Handling Flight):
A rakéták összeszerelésére, üzemanyaggal (kerozin a sugárhajtóműveknek) való feltöltésére, a robbanófejek tárolására és a karbantartásra szolgáló, szigorúan őrzött hangárok és földsáncokkal védett lőszerraktárak (magazinok).
Indítóhelyek (Missile Sites / Launch Streaks):
A bázis legtávolabbi pontján elhelyezkedő, betonozott nyitott placcok, ahol a kilövőállványok sorakoztak. A bázisokat úgy tervezték, hogy a rakéták közvetlenül ki legyenek téve az időjárásnak, de azonnal tüzelésre készek legyenek.

3. Erők és eszközök (A harcrend)

Egy Bloodhound állomás erejét a RAF légvédelmi rakétaszázadai (Squadrons) adták. Egy tipikus bázis (mint például RAF Bawdsey a 85. repülőszázad "C" repülőrészlegével) az alábbi eszközökkel és állománnyal rendelkezett:

Eszközök (Fegyverzet és Radarok)

Eszköz típusa	Mennyiség / Leírás	Funkció
Bloodhound Mk II Rakéta	12–24 darab indításra készen állványon (plusz a raktárkészlet)	Aktív elfogó fegyverzet (Mach 2+ sebesség, ~80 km-es hatótáv).
Tűzvezető Radarok	2–4 darab bázisonként. • Mk I: Type 83 Yellow River • Mk II: Type 87 Scorpion vagy Type 86 Firelight	Folyamatosan követték a célpontot és „megvilágították” azt a rakéta számára (Félig aktív irányítás).
Launch Control Post (LCP)	2–4 darab (minden rakétaszekcióhoz egy)	Mobil vagy fél-mobil parancsnoki kabin, amely összekötötte a radart az alá tartozó 6 darab kilövőállással.
Type 214 Kilövőállvány	Rakétánként 1 darab zéró-hosszúságú indítósín	Elektromosan forgatható állvány, amely indítás előtt a célpont irányába fordította a rakétát.

Élőerő (Személyzet)

Egy bázis üzemeltetéséhez komoly, több száz fős személyzetre volt szükség, akik három fő csoportra oszlottak:

Műveleti tisztek és radarkezelők: A parancsnoki bunkerben dolgoztak, figyelték a légteret, azonosították a célpontokat és hozták meg a tűzparancsot.
Technikai és műszaki kiszolgáló állomány: Magasan képzett mérnökök és technikusok, akik a radarok elektronikai karbantartásáért és a rakéták mechanikai/hajtóanyag-ellátásáért feleltek.
Bázisvédelmi erők (RAF Regiment): Mivel a bázisok kiemelt szovjet szabotázscélpontok voltak, a RAF Regiment fegyveresei védték a kerítéseket, kutyás járőrökkel, géppuskafészkekkel és beton pillboxokkal (erődítményekkel) megerősítve.

A felszín-levegő irányított fegyverek (SAM) a brit légvédelmi rendszer gerincét alkották. A Bloodhound egy teljesen új technológiát képviselő rakéta volt, amely megelőzte korának minden más fejlesztését.

Műszaki jellemzők

A Bloodhound 15 láb (kb. 4,5 méter) hosszú és 16 hüvelyk (kb. 40 cm) átmérőjű volt. A kilövéskor egy szilárd hajtóanyagú gyorsítórakéta emelte fel és gyorsította fel 1500 láb/s (kb. Mach 1.3) sebességre. A repülés hátralévő részében két darab, összesen 15 000 font tolóerőt biztosító 16 hüvelykes Bristol Thor torlósugár-hajtómű (ramjet) tartotta fenn a sebességét. A fegyverzet irányítását egy félig aktív radaros irányítórendszer végezte.

Bloodhound Mk I (1958–1964)

Hadrendbe állás: 1958 júliusában a Bloodhound föld-levegő rakéta hivatalosan is szolgálatba lépett a Lincolnshire-i North Coates-i Vadászparancsnokságnál. 1959-re megalakult az első teljes osztag, és megkezdődtek a rendszeres fegyverszállítások.
Kivonás: A Bloodhound I rendszert 1964-re kivonták a szolgálatból, mivel teljesítette eredeti célját. A rakéták és a kapcsolódó berendezések egy részét később is felhasználták, néhány kisebb értékesítést leszámítva a többit leselejtezték.

Bloodhound Mk II (1964–1991)

Fejlesztések: A Bloodhound II jóval kifinomultabb volt elődjénél: magasabb maximális repülési magassággal rendelkezett, és alacsonyabb tartományban (kis magasságú célpontok ellen) is hatékonyan tudott működni.
Nemzetközi siker: Sokan a kor legsikeresebb ilyen típusú rakétájának tartották. Sikerét bizonyítja, hogy a két legobjektívebb külföldi vásárló – Svédország és Svájc – is ezt a rendszert választotta, méghozzá mindenféle brit politikai vagy gazdasági nyomásgyakorlás nélkül.
Gyártás és elhelyezkedés: Az Mk II rendszert 1961 és 1966 között gyártották, és először 1964-ben állították szolgálatba. A radarrendszer az Egyesült Királyság légvédelmi szárazföldi környezetére (UKADGE) épült, amely a NATO integrált légvédelmi rendszerének (NADGE) részét képezte.
Újratelepítés Kelet-Angliában: 1975 decemberében bejelentették, hogy a tengerentúli kivonásokból felszabaduló Bloodhound rakétákat a brit légvédelem megerősítésére Kelet-Angliába telepítik át. Az egységeket West Raynham, North Coates és Bawdsey bázisain, valamint egy később kijelölt negyedik helyszínen helyezték el.
A védelmi vonal: A keleti part észak-déli vonalán húzódó fő légvédelmi bázisok a következők voltak: Bawdsey, North Coates, Wyton, Barkston Heath, West Raynham és Wattisham.

A rendszer végzete

Bár az 1981-ben modernizált Mk II rendszerről 1983-ban még azt állították, hogy sok évnyi hasznos élettartam áll előtte, és 1987-ben még úgy becsülték, hogy a 21. century (21. század) elején is a Királyi Légierő (RAF) szolgálatában marad, a geopolitikai változások felülírták a terveket.

május 2-án Alan Clark védelmi beszerzésekért felelős államminiszter bejelentette: „Úgy döntöttünk, hogy a Bloodhound föld-levegő rakétát ebben az évben kivonjuk a szolgálatból, és a haderőt feloszlatják.”

A valamikori indítóhelyek mára elhagyatottá váltak – a rideg valóságot az egykori bázisok romjai és a múlt emlékét őrző múzeumok mutatják be.

1. Hivatalos állami és parlamenti források (Egyesült Királyság)
Alan Clark miniszteri bejelentése (1991. május 2.): Ez egy szó szerinti idézet a brit parlament alsóházi naplójából (Hansard / House of Commons Sitting). Alan Clark akkori védelmi beszerzési miniszter (Minister of State for Defence Procurement) pontosan ezen a napon válaszolt egy parlamenti kérdésre, ahol bejelentette a Bloodhound kivonását a költségvetési lefaragások (Options for Change) keretében.
Az 1975. decemberi bejelentés a kelet-angliai telepítésről: Ez a brit Védelmi Minisztérium (Ministry of Defence - MoD) 1975-ös fehér könyvéből (Statement on the Defence Estimates 1975/1976) származik, amikor a RAF kivonult Szingapúrból (RAF Tengah) és Ciprusról (RAF Episkopi), és az ott felszabadult Mk II-es rakétákat hazatelepítették a brit légtér védelmére.
Az 1983-as és 1987-es parlamenti jelentések: A brit Védelmi Bizottság (Defence Select Committee) jelentései, amelyek a Királyi Légierő (RAF) légvédelmi képességeit vizsgálták a Nyugat-Németországba telepített és a hazai bázisok tükrében.
2. Katonatörténeti és szakmai monográfiák
A szövegben szereplő technikai adatok (a 15 láb hosszúság, a 16 hüvelykes Bristol Thor ramjetek, az 1500 láb/s sebesség, a svéd és svájci beszerzések részletei) az alábbi standard katonai szakirodalmakból és adatbázisokból származnak:
Peter R. Arnold: The Bristol Aerospace Bloodhound SAM System – Ez a legátfogóbb monográfia a rendszer fejlesztéstörténetéről, a svéd (RBG 68) és svájci (BL-64) exportról, valamint a UKADGE-be való integrációról.
Royal Air Force Historical Society Journals: A RAF Történeti Társaságának kiadványai, amelyek külön számot szenteltek a brit légvédelmi rakétarendszerek (Surface-to-Air Guided Weapons in the RAF) történetének.
The Bloodhound MKII Association: Az egykori kiszolgáló személyzet és veteránok által fenntartott hivatalos archívum és dokumentumtár, amely tartalmazza az összes egykori bázis (North Coates, Bawdsey, West Raynham, Wyton, Barkston Heath, Wattisham) pontos hadrendi történetét.
3. Digitális archívumok az „elhagyatott indítóhelyekhez”
A szöveg végén említett „Rideg valóság a valamikori indítóhelyekről / Emlékmúzeum” sorok olyan brit urbex (városi felfedező) és hadtörténeti megőrzési projektekből származnak, mint:
Subterranean Britannica (subbrit.org.uk): A brit hidegháborús bázisok, bunkerek és indítóállások (köztük a RAF Bawdsey és RAF North Coates) jelenlegi állapotát bemutató legnagyobb helyszíni és fotóarchívum.
RAF Bawdsey Information Heritage Trust: A Bawdsey-ben működő múzeum hivatalos anyagai.