• Legnica – A hidegháborús szovjet parancsnokság

  Összeállította/Szerkesztette: Borsi Miklós Források: Internet, Wikipedia, Wikimedia Commons, freekaamal.net, flickr, Pinterest, Podborsko múzeum honlapja, Grzegorz Kiarszys blogja, SightRider blog.

  Az Északi Haderőcsoport bázisa

  Legnicában kapott helyet az Északi Haderőcsoport, azaz a Vörös Hadsereg Lengyelországban állomásozó parancsnoksága 1945 és 1990 között. Ez a tény alapvetően meghatározta a város életét: a korszak nagy részében Legnicát egy lengyel és egy szovjet területre osztották fel.

  A szovjetek a város egy teljes negyedét – a háború előtt a kereskedelmi elit által lakott Tarninówot – kisajátították maguknak. A lengyeleket fegyveres járőrök és zárt kapuk tartották távol ettől a körzettől, amely saját üzlethálózattal és önálló szolgáltatásokkal működött a szovjet állomány számára.

  A belváros impozáns, „hivatalos” épületeitől távol, a kis Wilkocin falutól nyugatra, az erdő mélyén épült fel egy kiterjedt, bekerített és szigorúan őrzött parancsnoki objektum, amelyet kutyás őrök védtek a külvilágtól. Az atombiztos, alagúthálózattal összekötött földalatti csarnokegyüttes úgy lett kialakítva, hogy külső utánpótlás nélkül is képes legyen több mint egy hétig teljes kapacitással működni.

  A bázis két egymástól elkülönülő, főbb létesítményből állt.

  1. A „Syrius” komplexum (Tartalék parancsnoki pont)

  A komplexum kódneve „Syrius” volt, és a nyugati hadszíntér (a közép-európai hadszíntér) tartalék parancsnoki helyeként szolgált. A domb tövében, ahol a komplexum legnagyobb létesítménye található, egy víztározó/medence és néhány kiszolgáló épület fekszik. A falakon ma is láthatók az egykori álcázófestés nyomai, az oldalfalon pedig egyértelműen olvasható az 1983-as építési dátum.

  A földalatti struktúra

  A komplexum láthatatlan, föld alatti része a főépület körüli kis nyílásokon keresztül közelíthető meg:

  • A központi tengely: A földalatti rész egy hosszú, egyenes főfolyosóból áll, amelyből 90 fokos szögben különböző méretű csarnokok nyílnak.

  • Kiszolgáló és technikai helyiségek: A kisebb termek valószínűleg raktárként, legénységi körletként vagy technikai helyiségként szolgáltak. Ezek a szobák helyenként egymásba nyílnak, egyfajta labirintust alkotva. Bár a légmentesen záródó ajtókat már leszerelték, a helyiségek közötti átjárók rendkívül szűkek, ami megnehezíti a mozgást. A szintek közötti különbségeket lépcsők hidalják át. A falakon ma is láthatók az orosz nyelvű irányjelző táblák nyomai.

  • Hadműveleti központ: A főfolyosó túlsó végén egy lényegesen nagyobb csarnok található, amely hadműveleti légiirányító központként funkcionált. Erről a területről egy hosszú alagút vezet közvetlenül a szabadba.

  • A vezérlőkabin és a garázs: A főfolyosó másik végén egy lépcsősor vezet le egy újabb tágas csarnokba, ahol a falak nyomai alapján egykor egy hatalmas, nehéz záróajtó állt. Ez a terem egy sajátos, kisebb vezérlőkabinnal van felszerelve. Kívülről nézve ennek a csarnoknak a teteje kiemelkedik a domboldalból, egy kétbejáratú hangár formáját öltve. Ez a garázs radarok vagy antennák tárolására szolgált, és közvetlen adatkapcsolatban állt a szomszédos vezérlőteremmel.

  2. A „Tuman” komplexum (Központi kommunikációs csomópont)

  Wilkocin délkeleti, félreeső részén található a másik létesítmény, amely a szovjet időkben a „Tuman” (oroszul: Köd) kódnevet viselte. Ez a bázis az Északi Haderőcsoport központi kommunikációs csomópontjaként üzemelt.

  A „Tuman” teljesen a föld alatt épült. A felszínen csupán néhány robusztus, de viszonylag kisméretű betonszerkezet látható, amelyek az elektronikai és híradástechnikai felszerelések (antennák, kondenzátorok) alapjaiként szolgáltak. A beton nyílásokon keresztül rendkívül meredek, keskeny és hosszú lépcsősorok vezetnek le a domb belsejébe.

  Belső sajátosságok

  • Elrendezés: A létesítmény alapvetően két hosszú, párhuzamos folyosó mentén tagolódik, amelyeket keresztirányú csarnokok kötnek össze, szintén bonyolult labirintust alkotva.

  • Szokatlan belsőépítészet: A termek többsége hasonló szerkezetű, de néhány tágasabb és lényegesen nagyobb belmagasságú. Különös jellegzetesség, hogy a falak és a mennyezetek eltérő, gyakran élénk színekre (a narancssárgától a harsányzöldön át a megnyugtató feketéig) vannak festve, ami a helyiségek eredeti funkciójához kapcsolódhatott. Emellett a padlót néhány helyen kifejezetten igényes csempeburkolat fedi, ami szokatlan egy földalatti katonai bunkernél.

  • A jelenlegi állapot: A berendezésekből és a vasalatokból mára szinte semmi sem maradt: csupán néhány lámpa, a falakból kiálló fémcsövek, valamint orosz feliratú szekrények maradványai emlékeztetnek az egykori rendeltetésre.

  Források:

  • Internet és médiaadatbázisok

  • Wikipedia & Wikimedia Commons

  • freekaamal.net, Flickr, Pinterest

  • A Podborsko múzeum hivatalos honlapja

  • Grzegorz Kiarszys szakmai blogja

  • SightRider történeti/utazási blog

•